Senkit sem kell tisztelni csak azért mert hisz valamiben. A tisztelet egy olyan valami amit meg kell érdemelni és nem csak úgy automatikusan adott. Főleg nem azért mert állítólag hiszel valamiben. Mondom állítólag, ugyanis bárki állíthatja, hogy ő hisz, ezt azonban soha senki nem fogja tudni leellenőrizni. Sokan pont azért játsszák el a hitet, mert tisztelet (azaz előny) jár vele, amit céljaik elérésére fel tudnak használni. Pont ezért hibás csak a hitre alapozni a tiszteletet.

Ha elutasítod az automatikus tiszteletadást, az persze nem jelenti azt, hogy a másiktól ezzel elveszel valamit ami már az övé. Soha senki nem abból a pozícióból indul ki, hogy tiszteli mindenki. Ezt elvárni olyan mintha azt gondolnád neked kijár, hogy gazdag légy. Az emberek megítélésében a saját cselekedeteik, és érdemeik azok amik fontosak. Az aki gazdag családba született sem tett semmit azért, hogy a családja gazdag legyen. Miért lenne ez az ő érdeme? A tisztelettel is pontosan ugyanez a helyzet.

A problémát nehezíti, hogy az emberek általában azt tartják, hogy a gondolataik ők maguk, ez teszi ki a teljes személyiségüket, és ez egy idő során stabil valami. Ez viszont egy illúzió.

A gondolataink is olyanok mint a ruhák, tudjuk váltogatni őket. Mindenki másképp gondolkozik tizenévesen és felnőttként, majd idősként, de még egyes élmények hatására is. A hitet is ilyen gondolatok összessége alkotja. Ennek egyetlen részéhez sem kell ragaszkodni ha azt szeretnéd, hogy a valóságban élj. Persze ha szívesebben élsz illúziókban akkor hajrá legyél hívő és hagyd figyelmen kívül a valóságot.

Meggyőződésem szerint az emberek alapvetően azt szeretnék, hogy amit gondolnak igaz legyen. Én mondjuk senkinek nem hiszem el, hogy ő bármi olyanban is hisz amiről nem azt gondolja, hogy helyes. És nem a placebo nem ellenpélda. Még az olyan esetekben ahol kimutatták, hogy a placebo akkor is működik ha az alany tudja róla hogy placebo, arra sem mondanám azt, hogy ez megcáfolja bárkinek a saját tévedhetetlenségébe vetett illúzióját. Az emberek nagyon sokáig képesek együtt élni a saját kognitív disszonanciájukat elrejtő megoldásokkal.

Egy kezelés vagy egy gyógyszer bevételes csak egy apró része az ember életének. A fontosságát tehát lehet kizárólag mentálisan csökkenteni ezáltal pedig fenntartani az önbecsapást. Valahogy úgy, hogy "ez csak egy betegség", én tudom, hogy valójában "én nem a betegségem vagyok", én "több vagyok annál", tehát "én jobban tudom" mint az orvos vagy bárki "mi az ami nekem kell", mert én tévedhetetlen vagyok.

Az emberek abban az illúzióban élnek, hogy nekik személy szerint igazuk van és mindenki más a hülye. Ebből nagyon nehéz még egy rövid időre is kilépni és látni, hogy te is hibázol. 

Az élmény, hogy te is ember vagy és te is tévedsz felszabadító és tanulságos kellene legyen, mégis a legtöbben kerülik mint a tüzet. Mert a kognitív disszonancia kellemetlen.

Itt pedig térjünk vissza a hitre. Az összes hit ebből a pontból ered. A hívő azt kell gondolja a saját hitrendszeréről, hogy az, és csakis az Igaz (így nagybetűvel). Különben miért foglalkozna vele?

De mivel a vallások esetében pontosan kimutatható, hogy hol térnek el a valóságtól - azaz a tényleges Igazság egyetlen biztos alapjától - ezért nem kell, még a saját érdekükben sem kímélni a hitet.

Az Igazság az ami a lehető leginkább konzisztens a valósággal. Ez objektív módon megismerhető  és nem függ a megfigyelő értelmezésétől, ezért nincs benne hely a hitnek és az „én úgy gondolom”-nak.

Ha a hited akadályoz abban, hogy a valóságot megismerd akkor a hitedet kell átgondold és módosítsd, nem azt várni, hogy majd a valóság módosul a te elvárásaid szerint.

Ezt persze csak azért probléma, mert az emberek szeretnék ha igazuk lenne, de anélkül, hogy megdolgoznának érte. Az ugyanis munka és nehéz. De nem azért mert nem szeretnék, hogy igazuk legyen hanem, mert azt gondolják könnyebb a régit megtartani mint az újat kialakítani, elvégre a régi eddig működött, ezért (hibásan) azt gondolják valószínűleg ezután is fog, az új meg erőfeszítést igényel és nem biztos, hogy megéri. Ilyen rizikókat meg minek kockáztatni hiszen mindjárt indul a sorozat, a meccs, a valóságshow.

Szerintem a legjobb cél mindenkinek a valóság megismerésére való törekvés. Ahogy Carl Sagan nagyon szépen megfogalmazta: mi vagyunk azok ami által a kozmosz megismeri önmagát. Ez egy szép, és nemes cél ami minden más kis különbséget felül tud írni és ami jobb mint bármilyen hit. Erre érdemes törekedni és nem arra, hogy a hibás benyomásainkat védelmezzük mindenáron. Egy a valóságnak ellentmondó hit védelmezésével megfosztod magad az egyetlen érdemes céltól amid valaha lehet, egy annál gyengébb dologért. Kinek éri meg ez? Ki akarná inkább a hazugságot?