Hitem utolsó darabkája volt a vegetarianizmus, amit még az istenhit elengedése után is megtartottam. Persze nem túl racionális alapon, hiszen ezt nem is lehet racionálisan csinálni, ugyanis ez egy szubjektív döntés.
Tíz évig voltam vegetáriánus, hallottam az összes pro és kontra érvet, de eddig egyetlen egyet sem, amit ne lehetne arra visszavezetni, hogy "én úgy döntöttem, hogy ezt vagy azt nem eszek".
Miután elkezdtem racionális gondolkodásról és szkepticizmusról olvasni, a folyamat során elpárolgott a természetfelettiben és az istenben való hitem, arra jutottam, hogy ha ez döntés kérdése, akkor mindegy, mit eszek, de ezt már megszoktam, és nem éreztem rosszul magam, ha nem ettem húst. Tehát nem volt különösebb okom rá, hogy ne folytassam továbbra is ezt az életmódot. Plusz volt benne egy adag erkölcsi felsőbbrendűségi érzés is, ami persze jó érzés volt.

Nemrég ismét elkezdtem ezen gondolkodni, különösebb ok nélkül, de mivel a téma folyamatosan felmerül — enni mindig kell —, és mivel mostanában nem otthon étkezem, ez lassan mindennapos problémává vált, hiszen az éttermekben az alap a húsos kaja. Vegetáriánus opció a sült krumpli, rizi-bizi, rántott sajt és esetleg a görög saláta.
Egy ideje azt éreztem, hogy értelmetlen ezzel folyton küzdeni, egészségtelen dolgokat enni, amikor nem annyira lényegbevágóan fontos, hogy ne egyek húst.

Az én vegetarianizmusom története ugyanis a következő:
Gyerekkoromban kevés pénzünk volt, mindig pár százalékkal maradtunk le a rászoruló kategóriáról, ezért ritkán ettünk húst, nem volt megszokott. Nem is éreztem hiányát, jól elvoltam.
Majd egy betegség után, bekerültem egy jóga-alapú szektába, ahol természetesen a vegetarianizmus volt a standard, hiszen ha állatokat eszel, az rossz karma, azt pedig a lehető leghamarabb le kell dolgozni, mert különben rosszabb helyzetben születsz újjá, és még esetleg az istennel való közösség lehetőségét is elveszted miatta, hiszen szerintük Isten annyira tiszta és jó, hogy a rossz karmáddal a közelébe sem tudsz menni. Ráadásul azt tanították, hogy a húsevés szörnyű következményekkel jár, ami az egészséget illeti. Így tudatosan vegetáriánus lettem és az is voltam körülbelül tíz évig.

A szektából, úgy négy év után kiábrándultam, de a vegetarianizmus megmaradt. Sok volt szektatag is így van ezzel. Legtöbben elismerik, hogy tévedtek, amikor hittek a szektavezetőknek, és elfogadták a sok hülyeséget, amit tanítottak, de sokan megtartották, hogy húst enni nem jó dolog. Ennek oka az volt, hogy a vegetarianizmust nemcsak a hit részeként, hanem tudományos tényként mutatták be, hogy mennyire egészséges, hogy jobb ilyen meg olyan szempontból stb. Ráadásul a kultúrában is kezd elterjedni ez is, a sok divatos diéta mellett.

Miután az iskola tanításaiba vetett feltétlen hitem megrendült, és utánaolvastam pár dolognak, rájöttem, hogy nem tudjuk pontosan, mi az ideális étrend, csak általános jó tanácsokat lehet adni: egyél sok zöldséget és gyümölcsöt, kevés zsiradékot és cukrot, sportolj rendszeresen. De semmi valóban pontosat nem lehet mondani a témában. Egy olyan étrend, ami kizár egy sor dolgot, amit egészségesen táplálkozó emberek normális körülmények közt tudnak fogyasztani, meg végképp nem lehet a legegészségesebb.

A szektás időszakom alatt megpróbáltam pár ennél extrémebb dietétikai korlátozást is. Többek közt böjtöt. Nem ettem semmit legalább 24 órán keresztül, csak vizet ittam (ezt heti rendszerességgel kb. egy évig csináltam, ez is az iskola tanításán belüli egyik rituálé része volt) és egy Oshawa nevű diétát, ami mindent kizárt pár gabonafélén kívül. Utóbbit párszor csináltam csak, egyhetes egységekben, és olyankor nem ettem mást csak főtt rizst, kölest, hajdinát és ezek kombinációját.
Mindezek ellenére, a tényleg szigorúan növényi alapú vegán étrendet soha nem próbáltam ki, mert nagyon szeretem a tejtermékeket és a tojást. Talán ezért volt, hogy idővel egyre kevésbé szigorúan vettem a hússal és az állati eredetű termékekkel való kapcsolatot. Ugyanis, amikor még hittem abban, hogy ez hatással van a karmámra, és bárminemű érintkezés hússal vagy hús-származékkal rossz hatással van, addig nagyon óvatosan és babonásan viszonyultam az ételhez. Gyakran volt lelkiismeret-furdalásom vagy undorérzetem attól, hogy valami esetleg hússal került kapcsolatba, mielőtt én ettem volna.

Tehát lehet a vegetarianizmust, ha nem is vallásosan, de babonásan és irracionálisan is csinálni, mint bármi mást. Önmagában ettől a vegetarianizmus nem lesz vallás. Ugyanis sokszor hallottam és olvastam ezt az elmúlt évtizedben, amikor figyeltem erre, főleg ha vegánokról van szó. Mert az erkölcsi alapon vegán aktivisták tényleg túltolják a dolgot néha. Akkor jönnek az olyan jelenetek, mint a gyorsétteremben hangosan siránkozó vegán prédikátor, aki a tyúkfarmról „megmentett” csirkéjéről beszél, és azt ismételgeti szipogva, hogy annak is van személyisége és egy neve.

Hülyeség érzelmi alapon érvelni, ebben a kérdésben, és egy ideje azt gondolom, hogy ez már rég nem az illető állatokról szól, hanem sokkal inkább az emberállatról, aki valamilyen személyes frusztrációját így vezeti le. Inkább erről beszél, mint arról ami valóban frusztrálja, mert ez elfogadott, ez önzetlen, erről lehet beszélni, a valósi problémákról meg nem. Ezért ennyire érzelmileg túlfűtött a dolog, mert ezeket az érzéseit beleviszi és nem a probléma megoldására koncentrál.
Hasonló ez a Jézussal való közösségérzésről sírva mesélő keresztényhez, vagy a mély transzcendentális asztrálutazásáról mesélő jógihoz. Minden vallási hagyományban találunk ilyet, akkor is, ha nem ez a hivatalos dogma. De az emberek, ha már egyszer elmentek a hit és az érzelmi alapú valóság-meghatározás irányába, akkor mindig lesz köztük egy rész, aki szükségszerűen eddig az átlagtól eltérő extrém pontig viszi el a lelkesedést. Ez általában, csak a külső szemlélőnek tűnik őrületnek. Az irracionális, azaz babonás, azaz vallásos hagyományban ezeket szentnek vagy valamilyen módon különleges hívőknek tarják, igaz hívőnek, és ennek megfelelően tisztelik is. A mi őrültünk, ugyanis szent, az övék egy dühöngő őrült eretnek. Mindig.
Viszont mindkettő az emberi természet része, a túlzásokra való hajlam és az emiatt a másikat elítélő hajlam is. Ezeknek az érzéseknek az eredete is természetes, és semmi jele annak, hogy tényleg lenne bennünk valami, például isteni szikra, vagy a többi állatban egy személyiségnek nevezhető valami.

Meg kell próbálni ezt az irracionális gondolkodásból eredő viselkedést racionalitással kompenzálni? Igen. Elvesz ez bármit is az élet szépségéből, azzal, hogy nem engedi szabadon tombolni az emberi elme ösztönös részét? Dehogy. Az elménk ugyanis arra van, hogy a valóságot megtapasztaljunk, nem arra, hogy az általa létrehozott árnyékképekkel harcoljunk. Nem egy képzeletbeli erkölcsnek vagy istennek kell megfelelni, hanem a valóság minél teljesebb megtapasztalására törekedni, hiszen egy napon mind meghalunk. Akkor is, ha utána minket, embereket, nem szolgálnak fel Remoulade mártással.

Holnap lesz egy hete, hogy ismét eszem húst. Igyekszem odafigyelni arra, amit fogyasztok, de most már arra is próbálok figyelni, hogy elengedjem az ebből fakadó irracionális gondolataimat, és alaptalan felsőbbrendűség-érzésemet. Az étel csak egy erőforrás és nem erkölcsi kérdés. Azért eszünk, hogy éljünk, nem azért, mert erkölcsi cselekedet lenne.
A babonás gondolkodást pedig a lehető legjobban ki kell zárni a mindennapi életből, mert az tényleg önmagában is rossz, hiszen elválaszt a valóságtól. Nincs értelme olyan dolgokkal vesztegetni az életet, amelyek csak illúziók formájában tudnak vigaszt vagy erőt adni. Mindig jobb választás a valóság.