Személyes szint

Online kommentszekciókban folyamosan téma a stílus, és a sértettség érzése, és én már nagyon kezdem unni ezt a pollkorrekt süketséget.

Kezdjük talán azzal, az elég erős állítással, hogy nincs olyan jogod, hogy ne sértődj meg, vagy soha ne is akarjon senki megsérteni.

Először is lássuk mi az ami csak rám, személyesen érvényes. Mindaz ami következik, kizárólag a szerintem helyes eljárás leírása, ugyanis én mindig csak az általam irányítható dolgokról mondhatok véleményt. Az pedig soha nem lesz a másik viselkedése, hanem csak és kizárólag a sajátom lehet.

Én pl. azért nézek el elég sok bunkóságot, elég sok embernek, ha mellette még mond valami értelmeset is, mert a gondolat a lényeg és nem a stílus. Egy gondolat vagy információ érdekessége nem függ, az azt mondó személyétől. Mindegy ki mondja, és mindegy hogy mondja.

Ezzel kisebbségben vagyok, tudom, nem kell elmondani külön.

A leggyakoribb megoldás az elfutamodás, azaz a másik fél letiltása és a vele való interakció kerülése. Ez szerintem hiba. Egy olyan közegben, ahol amúgy is az a tendencia, hogy csak a veled egyet értőkkel kommunikál, erre még rásegíteni azzal, hogy tudatosan kerülöd a konfrontálódást, hiba.

Régebb próbáltam én is a kerülést, de láttam, hogy ez főleg engem korlátoz. Nos azt, meg nem. Menj a francba, de nekem akkor is ugyanolyan jogom van itt lenni, mint neked. Ez egy attitűd.

A(z érzelmi szintű) logika ugyanis a következő (ezt elérni szerintem méltó cél minden embernek):

valaki állít valamit, amiben én is érintett vagyok. Lehet, hogy a mód, ahogy mondja kivált bennem (automatikusan) egy erős érzelmi reakciót, de mivel én tudatosan törekszem arra, hogy ez ne akadályozzon meg a valóság minél pontosabb megismerésében, ezért a tudatomat kényszerítem az állítás elemzésére és annak függvényében, hogy ez utóbbi mire jut (az állítás igaz vagy sem), az fogja meghatározni a reakciómat.

Elég gyakorlás után ez fogja meghatározni az érzéseimet is, mert a test = lélek, tehát a testemmel (ez esetben az agy) tudom irányítani a lelkemet (ez esetben az érzéseimet). Mert csak. Mert én tudatosan úgy döntöttem. Mert rájöttem, tudatosan, hogy ez jobb, mint a tudatlan érzelmi reakcióim közt vergődni.

A következő lépésben, persze, az elemzés után is dönthetek úgy, hogy az állítás nem igaz, vagy rám nem igaz, ezért a keletkezett érzelmi töltetet felhasználhatom arra, hogy azzal fűszerezzem a választ. Itt jön be a „csúnya beszéd”. Itt jön be a határozottság, az agresszió, a gúny stb.

A sértegetés =/= bántalmazás. Mert nincs olyan, hogy sértő. Egy állítás vagy igaz (tehát nincs min megsértődni hiszen igaz) vagy nem (nincs min megsértődni hiszen nem érvényes rád). Ha igaz, de nem akarod elfogadni, akkor szokott sértő lenni. Akkor meg viszont te tévedsz azzal, hogy tagadod azt ami igaz mert vagy nem tudsz változtatni rajta (ekkor is felesleges, hiszen nem tőled függ) vagy nem akarsz (ekkor viszont kizárólag te vagy az aki hibázik, hiszen egy olyan igaz dolgot nem akarsz megváltoztatni amire képes lennél. Ez lustaság és/vagy gyávaság. Aki pedig lusta és/vagy gyáva az ne takarózzon azzal, hogy meg van sértve, mert csak a sértettség érzése nem jogosít fel semmire, főleg nem egy a sértett által elvégezendő munka elhagyására).

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem szabad érzelmi reakciód legyen, vagy az érzelmeket teljesen ki kell hagyni a dologból, mert az persze hülyeség lenne. Nem is tudná megcsinálni senki, a pszichopaták kivételével. Az érzelmek egy másik szintű (tudattalan) döntési eszköz, ami sokkal gyorsabb, mint a tudatos. De nem szabad csak erre hagyatkozni, mert gyors és hatékony, de nem mindig pontos.

A racionalitás jó dolog, és érdemes rá törekedni akár a mindennapokban is, de én, eközben tudatában vagyok annak, hogy nem tudok mindenben elég pontos és racionális lenni, és sok más babonás ateistától eltérően, én ezt nem is szégyellem bevallani. Ezért vállalom be a vitát, és a kritikát pontosan ezen a módon.

Valamint ezért döntöttem úgy, hogy nem gond a stílus, mert az a saját alapvető hiányosságaimon felül is hátráltat a dolgok racionális megközelítésében, és a megértésben. Azt hogy én mennyit tudok, és mire vagyok képes mentálisan nem nagyon tudom befolyásolni, de azt, hogy a stílus ne akadályozzon igen.

Elméleti szint

A sértődés elkerülése nem cél. A sértődés érzése nem egy legitim érzés és mindig valami olyanra utal amit át kell gondolni, neked a sértődött félnek.

A másik gond az, hogy nem lehet meghatározni mi az hogy sértő. Amíg ezt nem lehet meghatározni, úgy mint az összes többi szabályt, pl. a közlekedési szabályokat, olyan módon, ami mindenkire érvényes, és objektív, addig ezt rá lehet húzni bármire, ezáltal lehet korlátozni a kommunikációt.

Ez azért van mert csak neked személyesen normális hangnem létezik. Univerzális normális hangnem nincs.

Van a közvélemény, és van a saját vélemény valamint van a döntés, hogy hogyan reagálok én személyesen arra az esetre ha, az amit a másik mond nem passzol ezekhez.

Ha a stílusra fókuszálsz és az mindig fontosabb, akkor előbb-utóbb lesz olyan gondolat is, ami szintén konfliktushoz vezetne, ezért azt is elhagyod. Ez nem őszinte. És tulajdonképpen egy önként vállalt gettó. Ami pedig baj.

Vitatkozzunk és ütköztessük a véleményünket, mert az önmagában, és önmagáért érdekes. Egy online felületen, ahol a beszélgetés a cél, ez az ami fontos. Nem a nagy tudományos kérdésekre való választ keressük ezáltal, (az elég abszurd lenne, hiszen ez nem eszköz arra), hanem kizárólag a saját véleményünket ütköztetjük a másikéval.

Ehhez meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a másik a lehető legpontosabban megértse amit mondasz. És miután megértette, és te is megértetted az övét, csak az után jöhet egy valódi vita. Addig elbeszélnek egymás mellett.

Ha leragadsz a stílusnál akkor ezzel magadat korlátozod abban, hogy meglásd melyik félnek van igaza, és a saját álláspontodat leellenőrizd, ill. kijavítsd ha hibás.

Azzal, hogy megismered a másik álláspontját és összeveted a sajátoddal, közelebb jutsz az igazsághoz (akkor is ha soha nem érheted el). Ez egy teszt. Ha a te állításod megy át rajta, akkor azt kell megtartani, ha a másiké akkor azzal kell helyettesíteni.

Ha egy állításnak van gondolati tartalma is, és nem pusztán egy „Hülye vagy” kijelentés, akkor ez csak annak a jele, hogy ember vagy és azt gondolod, hogy csak az igaz, ami szépen van elmondva. Pedig ami igaz, az igaz a stílustól függetlenül is.

Mivel nem látok bele senkinek a fejébe (sőt még a sajátom folyamatait se tudom mindig pontosan követni) ezért az egyetlen módszer, amit eddig találtam az, hogy megpróbálok meggyőzni bárkit aki felveti a kérdést. Van akinél fog hatni, van akinél nem. Ezt előre nem tudhatom és csak úgy fair és nem diszkriminatív ha ezt mindenkivel ugyanúgy megteszem.

Védekezés

Létezik egy olyan dolog is, hogy érzelmi kontroll. Nem minden a másik hibája és egy vitában, igenis mindkét fél tudja irányítani a saját érzéseit. (már amennyire a tényleges szabad akarat hiánya engedi)

Ennek része a saját személyed vagy álláspontod megvédése.

Én is megtanultam (védekezni), ezért feltételezem más is meg tudja és akarja is, mert ez jó. Csak úgy bántalmazás nem jogos. Támadás ellenében védekezni jogos.

És igen, nem mindenkire hat ugyanúgy. Egy kisportolt neonácinak ha adsz egy pofont az nem ugyanolyan mint ha egy 45 kg-os nőnek adnád. Viszont ha valaki lehülyéz és te erre nem hülyézed vissza hanem azt mondod, hogy soha nem lett volna szabad lehülyéznie akkor te tévedsz. A jog nem az, hogy soha ne bántsanak, ilyen nincs. A jogod az, hogy ugyanúgy, sőt ha alaptalanul bántanak akkor még erősebben visszaüss.

Ha alaptalanul vádolnak valamivel, akkor visszaüthetsz hiszen az védekezésnek minősül. Ha van alapja, de te mégse akarod, akkor is. De akkor meg a másik is visszaüthet ismét, és már csak azon múlik ki az erősebb.

Nem lehetséges 100%-osan védve lenni minden ellen.

Az érzelmi szintet nehezebb irányítani igen, de az eszünket tudjuk használni arra is, hogy ezt segítsük.

Ha egy csoportban megjelenik egy bully, akkor az nem megoldás, hogy senki nem lép fel ellene. Mi más lenne a megoldás mint a védekezés? Mert benne van a szabályzatban és azt neki kellene tudni és betartani? Védekezni meg nem lehet, mert az nem szép? Egyre jobban zavar, hogy egyesek szerint, ezt valahogy meg lehet csinálni, ölbe tett kézzel. És hogy EZ a természetes, nem pedig az, ha a csoport megvédi magát.

Védekezés (azaz visszavágás) nélkül nem lesz kiebrudalás. Ne legyünk már ennyire passzív agresszívek, hogy majd ignoráljuk a bullyt és akkor az majd szépen elszégyelli magát és abbahagyja vagy elmegy önként. Ez nem megoldás egy csoportnak. Főleg ha célod a „kiebrudalás”.

Személyes kapcsolat miatti stílus adaptáció

Csak hogy tisztázzuk, az érzékenység, és a másik érzékenységi szintje mindenkinek a sajátja, és én el tudom fogadni, ha ez eltár az enyémtől. Ismét: ez nekem, személyes okokból jó módszer, de nem gondolom, hogy ez mindenkire kötelező lenne. Javasolt, de nem kötelező.

Természetesen én is tudom adaptálni a stílusomat, de ez csak és kizárólag attól függ milyen a viszonyom a másik féllel.

Ugyanis, ha valakivel nincs személyes kapcsolatod, akkor a legjobb esetben is csak semleges vagy neki. Rosszabb esetben ellenség. Tehát támadható. Tehát nem várhatod el, hogy kedves legyen veled. Ez a lényeg.

Mit van jogod elvárni?

Olyan jog nincs, hogy ne sértődj meg, hiszen azt nem tudod meghatározni.

Nem várhatod el, hogy mindenki ugyanúgy bánjon veled mintha egy fontos ember lennél számára, mert nem vagy az. Csak egy majom vagy, a sok közül és kész. Azt, hogy jobban bánjon veled valaki, csak az után várhatod el, hogy a kapcsolatotok megváltozott és több lettél, mint egy pofa a tömegből.

A fizikai ütést is hiába szeretnéd, hogy soha ne történjen meg, meg tud és nagyon sokszor meg is fog történni.

Elkerülhetetlen dolgok elkerülését, nem teheted meg célnak, mert az abszurd (és magaddal tolsz ki, hiszen lehetetlen feladatot adtál magadnak).

Csak úgy megütni valakit alaptalan, legyen akkor jogtalan (mert nincs jogi alapja sem), de visszaütni jogod van. Fizikailag és lelkileg is. Arra viszont nincs jogod, hogy elvárd bárki ne üssön meg soha (és ne is akarjon soha megütni), egyik értelemben sem.

Ha már jogokról van szó. Mi a fontosabb, az hogy megismerd a valóságot, a lehető legpontosabban, vagy pedig, hogy kulturáltan viselkedjenek veled?

A megismerés korrekció nélkül nem lehetséges. Az pedig kritika nélkül nem valósul meg soha.

Hogy kritizálhatsz őszintén ha pl. törvény tiltaná, hogy megsérts másokat? Nagyon problematikusnak tartom, érzelmi alapon operáló majmoknak olyan törvényt (vagy informális szabályt) hozni, ami a sértettség szubjektív érzését objektív, büntethető ténnyé emelné. Ez ugyanis ellehetetleníted a kritikát.

És nem, várható el az emberektől, hogy majd ők, maguktól, meg fogják tudni tenni a különbséget a jogos kritika és az alaptalan sértegetés közt.

Ez egy olyan törvény lenne, ami érvényes az emberek 100%-ra, miközben pontosan betartani több mint 90%-uk képtelen lenne.

Az egyetlen amire jogod van, az, hogy eldöntsd te hogyan fogsz reagálni. És igen, jogod van úgy dönteni, hogy nem érdekel a másik, és nem fogsz a továbbiakban vele foglalkozni, de a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. Pozitív és negatív érzésekről van szó. Szeretet pozitív, gyűlölet negatív, közömbösség kirekesztő (=üres, halál). Ez a gond.

Ezért kirekesztő.

A probléma forrása

Mindenkinek, csak szubjektíve véleménye szerint objektív a megkülönböztetés, valójában nem az. Még egy harmadik személynek sem feltétlen az. Innen jönnek a konfliktusok, és innen ered a sértődés érzése is.

Nyilván kellemesebb, ha valaki szépen tálalja a mondanivalódat és azt ezáltal könnyebben elfogadja, elvégre emberek vagyunk, sajnos így működik az agyunk. De ha egyszer megérted, hogy így működsz te is, akkor törekedhetsz tudatosan arra, hogy ez ne legyen akadály.

Az is természetes, hogy arra vágsz, hogy szimpatikus legyél a másiknak. Vagy azt akarod, hogy te önmagadra úgy gondolj, mint úriemberre. Ez viszont nem a másik javáról szól, hanem a te önképedről. Végső soron pedig önző.

A kisebb-nagyobb sértegetések részei a közösségi élménynek, elvégre nem tudjuk non-verbális dolgokkal pótolni, mert online csak a szavak vannak és nem látod a másikat, nem tudod egy mosollyal vagy valamivel tompítani azt ami esetleg bántó lehet.

Egy vitában – élőszóban és írásban is – úgy gondolom megvan a helye annak, hogy kifejezzük az érzéseinket is, pontosan ezzel, mert ezzel lehet pótolni a non-verbális, és vizuális infók hiányát.

Ez nem stressz levezetésről szól. A stresszt ugyanis nem lehet levezetni, ez illúzió. A stressz okát lehet megszüntetni, magát a stresszt, vagy a stressz reakciót soha (amíg van idegrendszered és nem patologikus agyműködésed).

Különbség az online és az offline kommunikáció közt

Nekem az a másik mániám, hogy nem lenne szabad különbség legyen a valós viselkedésed és szavaid ill. az online személyed közt. Az emberek általában többé-kevésbé eltérően viselkednek on- és offline. Én tudatosan igyekezem ugyanúgy viselkedni minkét esetben és nem írok le semmi olyant online, amit nem mondanék bárkinek a szemébe.

Én is online élem a társadalmi életem nagy részét, és engem meg az zavar, hogy ez nem tükrözi a valóságot, mert az emberek egy hamis szerepet játszanak online, ahelyett, hogy a saját életbeli szerepüket játszanák. Ez nem őszinte és engem ez zavar, de pont ezért tudom jobban kezelni az ilyeneket, mert erre rájöttem. És nem én továbbra se vagyok hajlandó azon változtatni, hogy a saját online viselkedésemben más legyek mint az életben.

Éppen ezért egy csak szóban, főleg ha csak online leírt kommentben, elhangzó bármilyen állítást meg lehet érteni, elgondolkodni rajta és aztán teljese mértékben figyelmen kívül hagyni, és elfelejteni, ha ezt szeretnéd. De ezt csak akkor fair megtenni, ha tényleg nincs benne semmi. Ha van benne bármennyi igazság is, akkor neked is, még ha sértőnek is tűnik elsőre, és elkerülhetetlenül érzelmi reakciót vált ki (negatív töltetű érzelmi reakciót) akkor is jobb neked (a sértettnek), ha elgondolkozol rajta, van-e ebben igazság, és ha igen akkor akarsz rajta változtatni vagy sem.

A teljesen alaptalan dolgokat persze lehet teljesen ignorálni.

Egy ütés valós veszély. Egy „sértés” nem tud az lenni. Az esetleges hibás logikai levezetés, vagy vélemény szóvá tétele meg egyenesen ajándék, nem pedig bántás.

Mikor jogos a sértegetés?

Gondolkoztam ezen, és végül arra jutottam, hogy talán egy esetben jogos úgymond a sértés. Ha fel akarod hívni a figyelmet arra, hogy a másik téved. Hogy ezzel kizökkentsd a saját gondolatmenetéből, hogy lássa hol téved.

Ezen kívül annak a jele, hogy másik fél is érzelmileg érintett a kérdésben. Erre pedig joga van. Ha neked is jogod van érzelmileg reagálni, akkor a másiknak is mindig ugyanolyan joga van. Ha nem, és csak egy valakinek lehetnek érzései, és ő az aki megsértődhet, az diszkrimináció.

Ha azt szeretnéd, hogy az érzéseidet figyelembe vegyék egy vita alatt, akkor a korlátozott írásbeli kommunikáció során, ezzel tudod felhívni a figyelmet rá. Ennek az analógiája az élő beszédben, amikor valakinek a szavába vágsz, mert annyira nem jól fogalmaz meg valamit, hogy nem lehet hagyni, hogy továbbvigye a gondolatot. És igen azt is udvariatlanságnak szokták tartani, de ennek az oka, nem mindig a másik fél elnyomása iránti vágy, hanem lehet pusztán az igazság (még akkor is ha ez szubjektív) iránti tisztelet.

A csak sértegessünk a sértegetés kedvéért persze gyerekes (és általában 12-14 éves gyerekek szokták alkalmazni), és pontosan ezért nem is kell komolyan venni, ezért figyelmen kívül lehet hagyni, ha te komolyan akarsz csak beszélni. Ami nem felel meg a célodnak (a komoly beszélgetésnek) az figyelmen kívül hagyható.

Következmények

Azt gondolom, hogy mi emberek, a jelenlegi formánkban, nem vagyunk képesek egy objektív valóság megismerésére. Minden csak megközelítés, pont ezért korlátolt. Tehát létezik objektív valóság, de mi soha nem fogjuk tudni megtapasztalni azt. Most persze nem csak az ilyen szubjektív, lelki dolgokról beszélek, hanem a valóság összességéről (mindaz amit az univerzum tartalmaz).

Ezért fontos törekedni arra, hogy ez a korlátolt tudásunk a valóságról, is a lehető legpontosabb legyen.

Ha megsértődhetsz, vagy kell vigyázz hogy mondasz valamit, mert az esetleg megsérti a másikat (a partnerednek mindig más értékei vannak, és amit, telepátia hiányában nem ismersz, ezért jobb a lehető legkonzervatívabb stratégiát követni, mindig) akkor korlátozod az ütközést. Az ütközésben pont ez a fontos, hogy fájhat, de az nem számít, azt feladjuk, az igazság megismerése érdekében.

További ajánlott olvasni/néznivaló a témában

Slavoj Žižek a politikai korrektségről.
Stephen Fry idézet és a beszélgetés amiből idézet származik.