A poszt spojlereket tartalmaz a Spotlight – Egy nyomozás részletei c. filmből.

„Ha egy gyerek felneveléséhez egy falura van szükség, akkor a bántalmazásához is az kell.”

A film alapvető üzenete, hogy a Globe újságírói rosszul végezték a munkájukat, így volt lehetséges, hogy éveken keresztül nem vetült reflektorfény a katolikus egyházon belüli pedofília mértékére.

Elhangzik, hogy egyes, a pedofil papokat képviselő ügyvédek, éveken keresztül, különböző bizonyítékokat küldtek a Globe-nak, de azok rejtélyes módon vagy eltűntek az irattár mélyén, vagy a rövid hírek szekcióban véreztek el. Az újságírók nem haraptak rá a sztorira, tehát ők a hibásak azért, hogy az emberek szinte semmit sem tudnak a dolgról. 
Szerintem viszont, a felelősség, egyértelműen a katolikus egyház vezetőségét terheli.

Több dologból is látszik, hogy az egyháznak minden információja megvolt az esetekről. Jóval több, mint ami egy ügyvédnek, vagy egy teljesen kívülálló újságírónak, lett volna. És az egyház, minden információnak a birtokában, úgy döntött, hogy eltusolja ezeket az eseteket, ahelyett, hogy – az erkölcs megtestesítőiként – felháborodtak volna és az illető pedofil papokat közösítik ki. Ők ehelyett áthelyezték a pedofil papokat, és elsimították az eseteket, kihasználva a törvény adta lehetőségeket. Mi ez, ha nem szándékos? Milyen erkölcs az, amibe belefér, gyerekek molesztálása és megerőszakolása?
És nem, nem akármilyen gyerekekről van szó, hanem az ő közösségük saját gyerekeiről. Katolikusok gyerekeiről. A következő generáció katolikusairól. Hittestvérekről.

A filmben elhangzik a logikus következtetés, hogy az elhallgatás szisztematikus, és az egyház vezetőségétől ered. Ahogy újra meg újra megbizonyosodhatunk róla, ezek a dolgok tényleg nem csak néha, különleges mulasztásként fordulnak elő, hanem részei a katolikus egyház szerkezetének. Ezért van az, hogy még a PR-pápa püspökeit is arra képzik ki, hogy nem a püspök feladata a gyerekbántalmazás jelentése. 

A filmben, a nyomozás előrehaladtával, az újságírók egyre jobban megundorodnak a katolikus egyháztól. Én már csak azt nem értem, miért van az, hogy az egyházi vezetők nem érzik ugyanezt? Hogy lehet úgy élni, és úgy működtetni egy ekkora szervezetet, hogy ilyen dolgokat kell aktívan elhallgattatni? Ha egy közönséges ember, egy újságíró, ennyire fel tud háborodni egy ilyen eseten, akkor hogyan lehetséges, hogy a katolikus egyház 94%-a, aki maga nem pedofil, nem érzi ugyanezt? Mi akadályozza meg, vagy mi vakítja el őket annyira, hogy egy alapvető emberi érzést nem éreznek többé? És nem, az egyház, vagy az egyéni papok közösségbeli szerepének fontossága nem elégséges magyarázat.

Talán ez bizonyíték Isten közönyére? Kegyetlenségére? Esetleg nem-létére?
Mert az, hogy 1. nem lép közbe, amikor egy gyereket megerőszakolnak, majd 2. hagyja, hogy az őt képviselő egyház ezt eltitkolja, sokat elmond.

A másik dolog, ami számomra megválaszolatlanul maradt a film végén, azt, hogy a Globe új főszerkesztője, Marty Baron, miért kezdett el egyáltalán foglalkozni a témával?
Csupán annyit tudunk meg, hogy ő egy nem tősgyökeres bostoni, ráadásul zsidó. Nem tagja a bostoni katolikus közösségnek, és ahogy a szintén kívülálló, és az áldozatokat képviselő, örmény ügyvéd, elmondja a filmben: ezért az ilyen dolgokra jobb rálátása van. De ez nekem valahogy nem kielégítő válasz. Ez ugyanis egy körülmény, nem pedig egy indok. Ő megengedheti magának, hogy ezzel foglalkozzon, de foglalkozhatott volna mással is. Miért pont ez?
Nem gondolom, hogy feltétlen kellett, legyen valami személyes indok emögött, csupán érdekes. Mert ha nincs semmiféle kapcsolat, akkor ez azt jelentené, hogy az illető, a saját, emberi erkölcsössége alapján rájött, hogy ez az egész titkolózás mélységesen felháborító és valamit tennie kellett.

Nem szeretnék spekulálni, de itt van egy érdekes értelmezési lehetőség: mivel a főszerkesztő nem hithű zsidóként van ábrázolva, ezért úgy is lehetne értelmezni, hogy ő tulajdonképpen ateista. Csak ezt már tényleg nem lehet kimondani. Elég az, ha a katolikus egyházat támadjuk, ennél tovább menni, és magát az egésznek a forrását: a hitet megtámadni, már túl sok lenne.
Azt tudjuk, hogy még a nagyon liberális és szabados Hollywoodban sem ábrázolják túlságosan jól az ateistákat, de a zsinagógába nem járó, és a hitről egyáltalán nem beszélő, „kulturális zsidó” főszerkesztőt, lehet ateistának is értelmezni. Ha egy egyház visszaéléseire a legérzékenyebbek a kívülállók, akkor egy messziről jött ateistánál ki lehetne nagyobb kívülálló?

Kétlem, hogy valójában ez lett volna a film üzenete, de azért ezen a gondolaton érdemes egy picit elidőzni.

A mondást átértelmezve: ki őrzi az erkölcs őreit, ha nem egy ateista?